Nyári Egyetem 2012 Kunbábony

2011. július 27.

Lejegyezte: Velenczei Ágnes

 

Az előadó bevezetőjében megosztotta a hallgatósággal, hogy hogyan dolgozott benne a felkéréskor megkapott cím. A közösségekről azért sem kezdett gondolkozni, mert a közösségek állapotáról a Civil Szemle 2010/4. számában Kötődések és választási lehetőségek címen már megírta véleményét.

Ami izgalmasabbá tette a gondolkodás irányát az, hogy a mai magyar társadalmat a mozdulás és a visszanézés állapota egyaránt jellemzi. Jelenleg inkább a visszanézés állapotában vagyunk, és ennek a buktatóit igyekezett megfogalmazni. Elsősorban azt, hogy ez azt is jelentheti, hogy a jelenünkkel és kiváltképp a jövőnkkel nem tudunk mit kezdeni.

„Hol múlt idők filmje pereg/nincs elbukás, szűz némaság van”

A jelenben az elbukás lehetőségét adja, hogy a félelmetesnek tűnő jövőre nincsenek válaszaink.

“Pedig voltak, akik már a rendszerváltás után elkezdtek bennünket kérlelni – sajnos nem sok eredménnyel -, hogy Találjuk ki Magyarországot, s mostanában, hogy hozzunk össze egy Új reformkort.”

A közösségfejlesztés ezt a helyiek általi kitalálást segíti, vannak helyben elért sikerek, jó eredmények, de hiányzik a szinkronizáció, amelyet a jó politikának kéne megvalósítania, az állampolgári akaratok és tudások jó gyakorlatainak szintetizálásával, magasabb szinten történő összefoglalásával.

A szinkronizáció és a szintetizáció hiányának nem csak azt a hátrányát tapasztaljuk, hogy nincsenek felhangosítva az eredmények, hanem, hogy emiatt elhalhatnak a kezdeményezések és nem csupán az eredeti állapot áll vissza, hanem a kezdeményezők azzal szembesülnek, hogy hiába hoztak létre még oly jó dolgokat is, azok, hosszú távon, nem maradnak meg. Ettől pedig a kudarcélmény ég be a tudatunkba.

A továbbiakban előadását két témarészre osztotta, az első részben a közösségfejlesztők által generálható változásról és az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdésekről, a második részben a közösségfejlesztés, a változást csináló szakma aktuális kérdéseiről, lehetséges teendőiről és felelősségeiről beszélt.

 

I. Változás

A változás a mozdulás maga. Ami felveti azt a felelősséget is, hogy milyen változást akarunk, kit engedhetünk a változás segítői közé. “Milyen beállításúnak kell lennie a közösséggel foglalkozó szakembernek, és milyen beállítódással nem lehet ezt a munkát végezni? Kivel legyünk szolidárisak és kivel nem?”

A változás tartalmának kérdése azt a kérdést veti fel, hogy eddig azt mondtuk, hogy a közösségfejlesztő nem avatkozik tartalmilag a közösségek életébe, csupán az egymáshoz, a közösséghez, a társadalomhoz való viszonyuk alakulását kívánja segíteni. Mégis végig kell gondolnunk, hogy az óhatatlanul értékek mellé rendeződő változással mit akarunk elérni! “Demokráciát, igazságosabb társadalmat, fenntartható fejlődést, jó társadalmat, nyitott társadalmat, erkölcsös társadalmat, tradicionális, különutas társadalmat?”

A társadalmak életében az eddigi legnagyobb változásokat hozó forradalmak lényegi jellemzője, hogy azokat a nép a saját akaratából és erejéből, maga hajta végre, s eközben megismeri a saját erejét.

Bibó írja az 1945-48 közötti időszakról:

„Soha magyar földön annyira még nem hiányoztak egy forradalmi akció lelki előfeltételei, mint ma. A szabadságharc bukása óta a legkülönbözőbb kormányok egyben következetesek voltak magyar földön: az ellenállás szellemének a kipusztításában, s e munkásságuk éppen idejére, 1944-re érlelte be a maga gyümölcseit. “Bölcs” kormányaink a legkritikusabb utolsó években a nemzet fizikai életének megóvása címén visszatartottak bennünket minden “vakmerő” lépéstől. Az eredmény ugyan bebizonyította, hogy a száz százalékos gyávaság a lehető legéletveszélyesebb álláspont, azonban ez a tanulság legfeljebb magába szállásra indíthat, de ebből ma, elkésve, nehezen születnek termékeny forradalmi erők. Hiányzik a forradalmi akció leglényegesebb tényezője; egy egy irányból jövő, erős nyomás, mely pontosan a fejlődés irányával szemben hat, s mely a közösség minden jó erejét összefogásra készteti. Nem kevésbé hiányzik a forradalmi akció másik feltétele: a fejlődés útjának a világos tudata. Ezzel szemben Magyarország az utolsó tíz esztendő alatt a félforradalmaknak, az álforradalmaknak, a zsákutcába vivő, torz forradalmaknak és a legkülön­bözőbb ellentmondó világnézeti rendszereknek egy olyan összevisszaságát és a politikai gondolkozásnak egy olyan méretű fokozatos eltorzulását élte át, hogy ma itt nemcsak fizikai újjáépítésre és összeszedelőzködésre van szükség, hanem a világnézetek között való ide-oda ráncigálódásba halálosan fáradt- és beteg országnak politikai értelemben vett pihentetésére is. Nem azt jelenti ez, hogy Magyarországnak politikában híg kosztra volna szüksége; nagyon is erős és tartalmas táplálékra van szüksége, de nem drasztikus kísérletekre, mert ez az ország ma nem hisz ilyeneknek, s nem is bír ki ilyeneket.

Ne képzeljük, hogy a politikában a vállalkozás és az ellenállás elaltatott, visszahúzódott szellemét rövid idő alatt újságcikkekkel és harci riadókkal min­den további nélkül fel lehet kelteni. Mindazok, akiknek a magyar nép forradalmi megmozdulása szívén fekszik, őszinte pillanataikban be kell,  hogy vallják, hogy az apátiának, a közönynek és az akaratbénaságnak olyan félelmetes falába ütköznek, mellyel szemben tehetetlenek.”

Mit lehet itt tenni? kérdi maga Bibó is, és nekünk is ezt a kérdést kell feltenni magunknak.

Bibó ajánlata: „egy határolt és tervezett forradalom. Meg kell keresnünk az állami, társadalmi, gazdasági és kulturális életnek azokat a pontjait, ahol az ún. konszolidáció végzetes megmerevedést, a régi beteg erőviszonyok visszatérését, egyszóval a szó legszorosabb értelmében vett reakciót jelent… Az abba nem hagyható radikális reformok területei: a közszolgálat, az önkormányzatok, a közokatásügy és a szövetkezetek alapvetése.

       A közszolgálat alapvető reformja szükséges ahhoz, hogy uralkodásra beállított közszolgálatunkat a népet tárgyi feladatok megoldásán keresztül szolgáló apparátussá tegyük.

       A helyi önkormányzat alapvető keretbeli, szervezeti és személyi átalakulása az egyedüli biztosíték arra, hogy a magyar nép nagy tömegei megtapasztalják a maguk erejét a hivatalbeli hatalmasságokkal szemben, és közvetlenül és közelről birtokba tudják venni a maguk fölötti igazgatásnak éppen a legközvetlenebb egységeit. ….

       A közoktatásügy az a terület, ahol az iskolai végzettség sáncai mögé elbújt beteg társadalmi szelekciós szerkezetünket sarkaiból ki kell fordítanunk: ez az a terület, ahol a jelenlegi elgyávult, lezüllesztett, előítéletektől terhelt, mégis mindenben megbizonytalanodott, tehát végeredményben a jövő szempontjából használhatatlan mai nemzedék helyébe lépő új nemzedék lelki és erkölcsi és társadalmi alakításának a feltételeit megszabhatjuk.

       A szövetkezetek jelentik végül azt a területet, ahol a szabadság, önkormányzat és emberi méltóság politikai biztosításával párhuzamosan a gazdasági társulásnak új, emberhez méltó formái kinőhetnek. Nem a szövetkezetről mint jelszóról vagy mint csodaszerről van itt szó, hanem a termelési és gazdasági társulásnak olyan formáiról és típusairól, melyeknek belső életét a társulásnak radikálisan szabad szellemű, minden feudális tekintélytől mentes formái kell hogy megszabják.

Ezek azok a területek, ahol a megállás halálos volna: merő hatalomgyakorlásban álló közigazgatás, élettelen önkormányzat, merő tekintélytiszteletre épített nevelés és felülről vezetett ál­szövetkezetek pontosan elegendők ahhoz, hogy Magyarországot nagybirtokosok és csendőrök nélkül is megtartsák az úri vezetés és népi alázat országának.”

Bibó István: A magyar demokrácia válsága. In: Válogatott tanulmányok, Magvető, Budapest, 1985. II. kötet 50-57.old.”

Feladatunk a formálódó demokráciánk megvédése. “Legfőképp az öntudatnak, a magára ébredésnek teret adó civil társadalom és annak szervezettsége az, amelyik a közszolgálat és az önkormányzatiság, a közoktatás és a gazdasági élet – szövetkezetek! – terén fokozhatja a részvételt és elősegítheti a mindinkább egyenlővé váló viszonyok kialakulását.”

 

II. A változást csináló szakma

A jövő kívánatos szakmai irányait meghatározandó, a konvergencia és az autonómia forgatókönyveit választották a közösségfejlesztés által járható útnak.

Felsorolta azokat a nem kívánatos jelenségeket, amik a konvergencia iránti igényt felkeltették a szakmában. Hogy a szakmán kívüli szervezetek elkoptathatják a szakma nyelvezetét, üzenetét, hogy vélhetően a jövőben fokozódni fog a szakma elbürokratizálódása, hogy a jövőben egyre több gyakorlati közösségi munkásra lesz szükség, hogy a közösségi beavatkozásra vállalkozó szakemberek nincsenek felkészítve a szervezetekkel, koordinációs testületekkel való munkára, a vezetési (menedzsment) ismeretek és készségek fejlesztését sem kapják meg a felkészítő intézményektől. Ezek oda vezetnek,  “hogy sokan közülük nem tudnak ellenállni a támogatók nyomásának és készséggel vetik bele magukat az általuk felkínált projektek szervezésébe, hisz az új kihívások kezeléséhez nem értenek.”

Mindez indokolttá teszi a “a közösségfejlesztés  bevonódását szakmaközi stratégiák elkészítésébe és megvalósításába“. Ezáltal képessé válik alapelveinek terjesztésére és megerősítésére, saját eszközeivel segítve és megerősítve a legkülönbözőbb civil társadalmi kezdeményezéseket. “Fontos, hogy a közösségfejlesztés kidolgozza interdiszciplináris együttműködési stratégiáját és azt, hogy mit tud ajánlani a szakmák és intézmények társadalmasítása érdekében.”

A közösségfejlesztés függetlenségének megőrzése érdekében nemzeti és európai segítséggel el kell érni, hogy a szakmai segítség megrendelői elsősorban “a helyi, kistérségi és regionális fejlesztésekben részt vevő közösségekből kerüljenek ki.”

A legjobbnak ítélt forgatókönyv a mozgalom-orientált közösségi munka. Szükség van a mozgalmi jelleg erősítésére, a közösségi és civil mozgalmak indukálásával is, de a mozgalmat az érintetteknek kell megszervezniük. Hatása visszahat magára a közösségfejlesztésre is.

Szólt a jelenleg általunk megismerendő közösségszervezésről, ami a mozgalmi munka segítője lehet. A jelen és a jövő szerveződéseit segítő új formákról, eszközökről, például az ügyek szervezésére is vállalkozó közösségi portálokról, példaként említve a http://addtovabb.kozossegfejlesztes.hu portált.

A szakmának, autonómiája megőrzése érdekében, végig kell gondolnia saját eredetét, tennie kell azért, hogy döntéshozókat és az oktatási-nevelési rendszert gyakorlat-orientáltabbá tegye.

A változó világban egy változást elősegítő szakmának magának is nyitottnak kell lennie a változásokra, amit a változások megértése és megragadása segíthet elő.

A szakma az egyensúlyozás művészete is, ami megerősíti a szakmán belüli és szakmaközi együttműködés és szervezettség szükségességét.

“Három, mindenen átívelő, a közösségfejlesztés értékeivel és céljaival egyező jelenség teszi még szükségesebbé az egyensúlyozást:

-     az állampolgárok elidegenedése a politikai folyamatokból. Csakis a részvételi demokrácia erősítése vezethet minket az elidegenedés mérséklése felé, adhatja a demokrácia megerősödésének lehetőségét;

-     a szegénység és kirekesztés nagy tömegeket sújtó európai élet valósága és gyakorlata, mely ellen fel kell lépniük a közösségfejlesztő szervezeteknek csakúgy, mint a

-     rasszizmus és xenofóbia megnyilvánulásai ellen, melyek teljességgel idegenek a civil társadalom eszméjétől, s sajnálatosan kifejlődött gyakorlatuk fenyegettetést jelent a civil társadalom számára is.

A közösségfejlesztésnek ilyen és más jelenkori problémák megoldásán is együtt kell dolgoznia a civil társadalommal … a demokratikus megoldásokon, a képessé váláson és a részvételen keresztül.”

Az előadás után elhangzott kérdések többsége a közösségfejlesztés lehetséges hatásai körül forgott.

 

Hozzászólások

Lejegyezte: Katona Kriszta

Halmai Zsuzsa: Képesek vagyunk-e a helyi közösséget egy egész részeként értelmezni? El sem jutunk odáig, hogy föltegyük az igazán fontos kérdéseket – valódi kérdések megfogalmazása nagyon fontos lenne, elsősorban a helyi közösségekben. Mindennek ára van – tetteink következményei.

Vercseg Ilona

-         talán azért nyomott a világunk, mert a vélemények nem csatornázódnak bele egy nagyobb közös akaratba; lenne a társ-nak öngyógyító mechanizmusa, de ez nem tud erővé válni, nem elég a kisközösségekben beszélni erről, hanem magasabb szinten is párbeszéd kell, hogy szülessen;

-         svédek: az önkormányzat mi vagyunk, az önkormányzat azokat a dolgokat tárgyalja, amiket mi kezdeményezünk;

-         kezdeményezőkészség a szektorok közti párbeszédben is.

Benedek Gabi: Hogy lehet érvényes mára vonatkozóan is a Bibó-idézet? 45 után társadalom-változtatási kísérlet történt, ezért nem lehet érvényes mára is; ha képesek vagyunk másképp látni a világot, hogyan tudjuk megérteni még mindig ezt a Bibó-gondolatot?

Vercseg Ilona

- mindig mások teszik helyettünk a dolgokat, nem vagyunk benne a kitalálásban, a megvalósításban;

- kőbányai példa: lakótelepen elkezdtek önállóan kitalálni maguk környezetét, megoldásokat a problémákra – nem elkergették az autókat meg a kutyákat, hanem olyan rendszert próbáltak létrehozni, ahol mindennek kialakították a helyét, és így létre tudott jönni a gyerekek tere is. Saját kezdeményezés sikerének megélése.

Mészáros Zsuzsa: A kezdeményezések Magyarországon nem adódnak össze, nem tudnak társadalmi erőt képezni, inkább féltékenység, a magunké védelme jellemző.

Velenczei Ágnes: hatalmas a média felelőssége abban, hogy a jó dolgokról nem hallunk.

Vercseg Ilona: az Új Reformkor a jó dolgok terjesztését célozza.

Ez a bejegyzés 2011. július 28. csütörtök 12:14-kor készült és a következő kategóriákban található: Nincs kategorizálva. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. A hozzászólások, és a visszajelzések is tiltva vannak.