Vercsg Ilona köszöntője

Vercseg Ilona, a Közösségfejlesztők Egyesületének tiszteletbeli elnöke:

Szeretettel köszöntök mindenkit!. A Nyári Egyetem első éve 2004-ben a szakmaköziségről szólt, a párbeszédről: ki mivel tud hozzájárulni, utána az állampolgári mozgalmakról – a rendszerváltás után megszaporodó tiltakozások, tüntetések volt a téma, majd a demokrácia technikáiról izgalmas, deliberatív módszereket gyűjtöttünk össze, amelyeket még nem elég széles körben alkalmaztak. Közösségi tervezés volt 2007-ben, majd a társadalmi tőke fejlesztése, mi legyen a bizalommal, a kölcsönösséggel a megváltozott körülmények között. Tavaly a társadalmi nyilvánosság és a közbeszéd volt a Nyári Egyetem fő témája.

Nem véletlen, hogy idén a szolidaritás került az érdeklődés fókuszába. Iszonyúan elkéstünk, korábban kellett volna felfedeznünk, hogy nagy baj van. Nemhogy nincs szolidaritás (elvárható-e a mai társadalomtól egy morális cél?), nemhogy ez a morális cél nem érvényesül, hanem az ellentettjébe fordul, a csöndes építő munka már nem elég.

Még a Kádár-korszakban is volt valamiféle szolidaritás. Mechanikus szolidaritás, bele volt kódolva az egymáson segítés az emberekbe. A kollektív típusú szolidaritás Magyarországon még a II. világháború végéig, sőt annál is tovább megmaradt kulturális gondolkodásmódunkban. Más kérdés, hogy mennyire működött, de kétségtelen, hogy sok mindent fel tudnánk sorolni: brigádok, KST stb. Ma már bugyutácskának tűnik, de volt tartalma az emberek életében. Nem szeretném egyoldalúan dicsérni ezt az álegyenlősdizést, de az állampárti korszakban nem volt etnikai megkülönböztetés, megbélyegzés. Hogy valakit a 2010-es években származása miatt megölnek, az elfogadhatatlan fejleménye a modern társadalomnak.

Minden modern társadalomban meggyengül a szolidaritás, de a közép-kelet-európai térségben egy csapásra omlott össze. Nem a velünk hasonlóval, hanem a tőlünk különbözővel kellene szolidaritást vállalni, és pont ez nem működik. Soha nem látott méretű a bizalmatlanság, nemcsak a változások gyorsasága gyengítette meg, hanem a piacgazdaság mozgatórugója – a verseny.

Hogy hogyan tudunk mi hozzájárulni a szolidaritás erősítéséhez, óriási kihívás erre érvényes válaszokat adni.

Kunbábonyban is érdekes esetét értük meg a szolidaritás problémakörének. Alakult egy helyi egyesület a 90-es évek vége felé, amikor a Civil Kollégium el kezdett működni. A  közösségi élet felpezsdült, szabadidős-kulturális tevékenység bontakozott ki, mint régen a mozgalmi tevékenységben: anyák napja, márc. 15., Erzsébet-napi bál, stb.
Addig tartott ez, amíg helyi emberekben meg nem fogalmazódott: ennél messzebb is láthatnánk, jó lenne itt létrehozni egy segítő rendszert a bajba jutottak számára. Az Autonómia Alapítvány pályázat révén jó minőségű vetőmagot juttatott szegény családoknak, a helyi közösség döntötte el, hogy kik részesüljenek. Ekkor  kettészakadt az egyesület. Az egyik azon az állásponton volt, hogy nem az én dolgom, oldja meg az állam. Nehéz felelősség.  A másik csoport szerint addig itt nem lesz kiegyensúlyozott élet, amíg ilyen leszakadó családok vannak, nekünk is kötelességünk segíteni. Konfliktus volt, majd a döntés megszületett: megkapták a vetőmagokat, de több éven keresztül tetszhalott állapotba került a közösség. Pár év múlva kezdte el újjászervezni magát. Ennyi idő kellett, hogy felismerje saját lehetőségeit, és felelősségét. A felismeréshez a megfelelő erőt összegyűjtötte magában.

A cigányok és magyarok konfliktusaira kevéssé vagyunk felvértezve, kevés kurázsival, módszertannal rendelkezünk, hogy párbeszéddé, megismerési folyamattá tudjuk szervezni, de az a társadalom, amelynek tagjai nem vállalják fel egymást –  mert erről van szó –, azok a saját biztonságot adó hátterüket élik és morzsolják fel.

Hogy mit örököltünk,  mi maradt meg nekünk, ami jó, mit herdáltunk el, mit kellene gyarapítani, hogyan tudunk tenni, erről fogunk beszélgetni a héten, jó együttgondolkodást kívánok!

A jegyzetet Ligeti Juli készitette.

Hozzászólások lezárva.