2009. július 22.
Szó-váltás
Mészáros Zsuzsa, köszönti a résztvevőket: a vendégeket és a szervezőket is
MMIKL munkatársa, a Közösségfejlesztők Egyesületének titkára
Boráth Erika, megnyitó
a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus főigazgatója
Köszönti a megjelenteket és büszkén emeli ki, hogy kollégák szervezték már hatodszor ezt az eseményt.
Minden Nyári Egyetem arra keresik a választ, hogy az egyén mit tehet önmagáért és a közösségért?
Nem elég, ha csak magunknak fogalmazzuk meg a problémáinkat… többet jelent, ha ezt másokkal is megosztjuk.
Az idei téma is ezt szolgálja: társadalmi nyilvánosság. Megosztani másokkal, amit gondolunk. Megismerni, amit ők gondolnak.
Jó párbeszédet, jó vitákat kívánok nektek! Érezzétek jól magatokat!
Péterfi Ferenc, bevezetője
az MMIKL Közösségfejlesztési Osztály vezetője,
a Közösségfejlesztők Egyesületének elnöke
Miszlivetz Ferenc vitaindító előadása
- Mi lett veled Magyarország? c. könyvről beszélt.
- Új reformkor címmel egy mozgalmat indítottunk a közelmúltban különféle közösségi kezdeményezések összefogására. Ennek a honlapja.
Mi is úgy gondoljuk, hogy szükségünk van a nyilvánosságra. Szeretnénk minél több kezdeményezést bemutatni és ezzel új nyilvánosságot teremteni.
- Hivatkozik Habermasra, arra, hogy a nyilvánosság feudalizálódik… magánhatalommá válik, a köz helyett. A közvéleményről: Ha a hatalom tudja, mi a polgárok véleménye, azzal legitimálja a hatalmát. Ezt teszi a PR is… tudom mi a gondod és a megoldást is tudom.
- Friss élményeként beszél a Kőszegi Polgári Kaszinó működéséről – Széchenyi felhívására – „Alapítsatok polgári kaszinókat”- után 8 évvel 1833-ban alakult és a mai napig működik… kisebb-nagyobb megszakításokkal.
Fontos, hogy legyenek a társadalmi nyilvánosság ügyében is hagyományaink, legyenek köreink: szalonok, társaságok, amik nem pártideológiák mentén szerveződnek. Ezek vajon meg tudják teremteni valóban a maguk és környezetük nyilvánosságát?
- A rendszerváltás vége felé lazult a figyelem, fegyelem; a hivatalos mellett egy második nyilvánosság alakult: kis körök, klubok… belül és egymással is kommunikáltak… úgy érezték, hogy ebből épül majd a civil társadalom.
Erősödött egy Közép-európai érzés – értelem, de illúziónak bizonyult. Ma úgy gondoljuk, hogy kezdhetjük elölről.
- A társadalmi nyilvánosság – ahogy ezt Habermas használja, nemzetállam esetén -, azaz, hogy homogén legyen a közeg. Nem az. Európai szint is alkalmas lenne rá, de nem az, nem jött létre a legitimáció, ez a szintű nyilvánosság.
A nemzetállamok porladnak. Már nincs nemzetállam démosz, de még nincs európai démosz.
Megint köztes a helyzet. –) a hatalom ellenőrzése gyengül, főleg ott a baj, ahol ez nem is volt erős.
- Két út
(1) lokális – helyi szintű megoldások keresése. Felemás értékű: gyakran veszélye a tudati bezárkózás, szélsőséges, egyedül vagyunk, az EU se segít, legalább mi forduljunk egymás felé,
(2) kifelé fordulás, nyitás, hálózatokban lehet gondolkodni. A kis helyek összekapcsolása, ezeket nem kell, de nem is lehet határok közé szorítani. Ennek feltétele pl. a nyelvi zárás, vagy nyitás. Több a negatív tapasztalása a nyitásra, de a hálózatosodás nem megállítható.
- „Day of the interdependence” – a kölcsönös függés napja, szeptember 10 – 12.
Benjamin R. Barber amerikai politológus kezdeményezése, a független nemzetállamok helyet helyezzük a hangsúlyt a kölcsönösen függésre, gondolkodjunk egymásra utalt kapcsolatokban. A társadalmi nyilvánosság alakítható. Függ a szereplőktől, pl. civilek (ellenőrizzenek, szolidárisak legyenek… )
- Kérdése: A civil társadalomnak van-e hatalma?
Az a potencia, ami jelen volt a 80-as, 90-es évek végén elfogyott, de hallhatatlan tapasztalatokra tettek szert csoportok. Amíg a civil szervezetek önképe alázatos, udvarias és másodfokú, addig ez nem is fog újratöltődni.
- A válság nem tett rosszat a civil szférának… növekedett a kreativitás, a problémamegoldás alternatív módjai… nyílik egy tér az új formáknak. Érezzük ezt? Rengeteg a lehetőség, amivel nem élünk… e-demokrácia, de-liberalizáció,
- A civilitás fokát, azzal lehet mérni, hogy a kisebbségek hogyan tudnak élni helyzetükben. Szükség van arra, hogy a felbomlott folyamatok helyett, újak szülessenek. Pl. demokratikus eszközök, a képviselet alapú rendszer és a hozzá társuló döntési folyamatokban, pl. kit képviselnek a képviselők, a nemzetállamok polgárait, de azok közül is gyakran kirekesztenek még másokat.
Vannak pl. a többgenerációs bevándorlók, akik ott élnek, dolgoznak, termelnek, de más a kultúrájuk. Velük mi van, ők sose szólhatnak bele mi történjen?!
- Mi történjen?
- hálózatok kellenek, de agorákkal
- kioszkok: ahol lehetne tanulni a demokráciát, EU, de lehetne rögtön demonstrációt szervezni, petíciót írni… lehetne ezeket pl. a művelődési házakra építeni.
- Hogy legyen?
- senki se tudja
- brainstorming-ok kellenek
- vitakörök kellenek
- dialógus…
- másfajta oktatás –) az egyetemeken kellene kezdeni, hiszen, onnan kerülnek ki a tanárok
- Új társadalmi szerződés kell… – mondják. Kellenek ezek a szerződések. Kell új társadalmi kerekasztal, amelyik sok kis kerekasztalból állna össze.
Tapasztalat: leülnek emberek, gondolkodnak… majd közlik, az a baj, hogy „mi itt nagyon el vagyunk szigetelve”. Ezt meg ezt lehetne tenni ellene – mondja nekik. Hááááát, igen, de. Kérdés: Nem érzik-e túl jól magukat ezekben az elszigetelt helyzetekben?
- Nemhogy találjuk ki milyen ez a Magyarország… mutassuk meg! Csatlakozzunk egymáshoz!
- Alulról fölépülve… vagy legalább párhuzamosan, kicsit fölülről is kezdeményezve tud elindulni:
Szükség van politikai közösségekre is, társadalmi közösségek kellenek, akik képesek megnyilvánulni politikai szinten is.
Az EU jelenleg a világ legprogresszívebb fejlesztése, a szociális, a szoftempowerment… szemben a katonailag beavatkozó Amerikával, pl. Ezt csak bizonyos fejlettségi állapotban tudják társadalmak megteremteni. Magyarország ma nem ilyen. Vannak, akik most képesek tenni, fontos, hogy akik most tesznek, azok ne statikus rendszert hozzanak létre. - Új reformkor azért, mert a régi születési előjogon alapult, nemzetállamot épített, az új hálózatokban gondolkodik, rendszereket épít.
- Nagyon nehezen mozdulunk. Az emberek, a szakemberek be vannak zárva a saját nyelvükbe, a saját kultúrájukba… alig tudunk más kontextusban gondolkodni.
- Kulcs: kölcsönös egymásra utaltság. Ott dől el, hogy tömegnek látjuk egymást, vagy emberiségnek? Nincs pozitív hatalomképünk, ezért hatalom nélküli szerveződésekben gondolkodunk.
- El kellene jutni oda, hogy a hatalom ne szitokszó legyen. Hagyom, hogy az erős és nagy fiúk ott verekedjenek, én pedig kijátszom, vagy kihasználom őket. Ez a magatartás – hozzá se akarok férni, tudni se akarok róla, nincs rá hatásom – passzívvá teszi az embert. Ez kívülről apátiának látszik.
- Hol van az, az ingerküszöb, melyet már nem…
- 500 éve kísért minket: rövidtávú, szűk önérdek elébe megy minden egyébnek. Mohács szindróma, Zápolya szindróma
- Kádár-rendszer főbűnei közé sorolható az a lecke: ha békén hagyod „a nagyszuverént”, akkor ott lent annyit lopsz-csalsz-hazudsz, amennyit csak tudsz. Tökéletes elnyomó rendszer… kézzel fogható, rövid távú személyes érdekek nyújtása…
- Amerikai nagyvárosokba betelepülteknek kb. 10 év kellett, hogy elfogadják a nagyvárost, hogy ne legyenek ellenállók, azután jöhet az együttműködés magasabb fokának kezdeményezése. Ehhez képest a rendszerváltás 20 éve…?!
- Rossz hír: a demokráciához kellenek a pártok. A jó hír, hogy demokráciában élünk. Rossz ez így most, de a többi jelenleg ismert társadalomszervező rendszer még rosszabb.
- Krízisben gyorsabban cselekszünk… még nincs elég nagy krízis, még nem vagyunk elég gyorsak. Lassan történnek azért dolgok.